Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke részletes narratívát tett közzé Telegram-csatornáján. Többek között írt arról, hogyan látja a világpolitika alakulását, Oroszország és az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerepét és jövőjét.
Az amerikai haditengerészet ötödik flottája kedden közölte, hogy elfogott egy iráni halászhajót, amely nagy mennyiségű robbanóanyagot csempészett. A halászhajó Iránból átkelve az Ománi-öbölben egy olyan útvonalon haladt, amelyet a jemeni huti csoportnak szánt fegyverek szállítására használtak - írta meg a Reuters.
Ukrajna újabb felhívást intézett az Egyesült Államokhoz, hogy nagy teljesítményű drónokkal és drónok elleni rakétákkal lássa el Kijevet. Az új kéréstől azt remélik, hogy Washington megváltoztatja korábbi elutasító álláspontját - írta meg a Reuters.
A Fehér Ház egyik tisztviselője bejelentette, hogy William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója Törökországban tartózkodik, hogy beszéljen az orosz hírszerzés (SVR) vezetőjével, és üzenetet adjon át egy esetleges ukrajnai orosz nukleáris fegyverhasználat következményeiről - számolt be a Reuters.
Oroszország és az Egyesült Államok nem tudott megállapodni a Kelet-ázsiai Csúcstalálkozó közös nyilatkozatának nyelvezetében, így kétséges, hogy a G20 ezen a héten esedékes indonéziai csúcstalálkozóján sikerül-e konszenzusra jutni, és közös nyilatkozattal zárni az eseményt.
A Kommerszant értesülései szerint tárgyalások kezdődtek az orosz és amerikai delegáció között, Törökország fővárosában, Ankarában. A lap értesülései szerint Szergej Nariskin, az orosz titkosszolgálat igazgatója repült orosz részről az eseményre.
Létfontosságú partnernek nevezte Indonéziát Joe Biden amerikai elnök hétfőn a világ 19 jelentős gazdaságát és az egész Európai Uniót tömörítő G20 csoport indonéziai csúcstalálkozója előtt, amikor Bali szigetén Joko Widodo indonéz elnökkel tárgyalt.
Hszi Csin-ping kínai államfő hétfőn érkezik az indonéziai Bali szigetére, hogy a G20-csúcs előtt először találkozzon Joe Biden amerikai elnökkel utóbbi hivatalba lépése óta. Biden és Hszi 2021 januári hivatalba lépése óta öt telefon- és videohívást folytattak, utoljára akkor találkoztak személyesen, amikor Biden alelnök volt.
Bár az oroszok még nem mutatták jelét, hogy hajlandóak lennének békét kötni Ukrajnával, de ha ez megtörténne, akkor „feltételezem, hogy valamilyen békemegállapodás keretében a szankciók kiigazítása lehetséges és megfelelő is lehet” – jelezte az indonéziai G20-csúcs előtt a Wall Street Journalnak Janet Yellen. Az amerikai pénzügyminiszter azonban azt is kijelentette: még a békeszerződés mellett is „valószínűleg úgy éreznénk, a történtek alapján, hogy bizonyos szankcióknak érvényben kell maradniuk”.
Az elmúlt hetekben komoly feszültség bontakozott ki a Koreai-félszigeten, miután Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok közös hadgyakorlatára Észak-Korea erőteljes rakétázással válaszolt. A konfliktus legjelentősebb eseménye az volt, amikor november 3-án az elszigetelt diktatúra egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) is felbocsátott, azonban az még Japán felett, a levegőben darabjaira hullott.
Az amerikai Kongresszus két republikánus tagja a TikTok közösségi oldal betiltását kezdeményezi az Egyesült Államokban a nemzetbiztonság védelmére hivatkozva - írta a Washington Post pénteken.
A fosszilis energiaforrások égetése miatt idén egy százalékkal több szén-dioxid kerül a levegőbe, mint tavaly - derült ki a Global Carbon Project nevű szervezet szakértői által készített jelentésből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).
Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnökkel is egyeztet a G20-országok vezetőinek indonéziai csúcstalálkozóján Hszi Csin-ping kínai államfő - jelentette be pénteken a kínai külügyminisztérium.
Egy amerikai tisztviselő bejelentette, az Amerikai Egyesült Államok Dél-Koreától vásárolna tüzérségi lövedékeket Ukrajnának. Dél-Korea azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok legyen a lőszerek végfelhasználója, különben megváltozna a Szöul által vallott, beavatkozást elutasító politikája - írta meg a Reuters.
Az Egyesült Államok legtöbb területén mos késő este van, így a szavazatszámlálás is áll. Szinte biztosra mondhatjuk, hogy a republikánusok kis többséget fognak szerezni a képviselőházban, a szenátus sorsa azonban még az előzetes pollokhoz képest is kérdéses. Nézzük, mit mutatnak jelenleg a számok.
Még mindig nincs végleges eredmény az Egyesült Államokban arról, hogy melyik párt szerez többséget a szenátusban, ráadásul nagyon úgy néz ki, ez a verseny Georgia miatt nem is fog eldőlni december közepéig. A képviselőházban addig is pörögnek az események: nagyon úgy tűnik, hogy a Republikánus Párt többséget fog szerezni. Összességében eddig elmondható: a demokraták a vártnál jobban, a republikánusok a vártnál rosszabbul szerepeltek, Donald Trump pedig kifejezetten szorult helyzetbe került, hiszen az általa szponzorált jelöltek buktak a legnagyobbat. Közben úgy tűnik, republikánus oldalon új sztár van születőben, Ron DeSantis személyében.
Joe Biden amerikai elnök egy sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre nyilatkozott az ukrán háborúról, de súlyos hibát vétett. A nemrégiben az oroszok által feladott Herszon helyett ugyanis az iraki Fallujah-ra keresztelte át az ukrán települést – írta meg a RIA Novosztyi, a Fehér Ház élő adása alapján.
Egy amerikai tisztviselő szerint Oroszország valószínűleg elvesztette harckocsijainak felét, és elhasználta precíziós irányítású fegyvereinek többségét - számolt be a CNN.